A munkahely féltéséből indíttatva, bizony az „egyszerű” dolgozók a szabadidejüket is feláldozva, rendszeresen válnak kényszerű partnerekké az otthoni munkavégzésben.

A pszichoszociális kockázatok emelkedési ütemét meg kell állítani… halljuk ezt oly sok fórumon, előadáson, médiában. Ez a cél elvitathatatlan mind a munkaadók, mind a munkavállalók szempontjából is. Mégis ez hogyan történjék meg, illetve hol lenne érdemes beleavatkozni a folyamatokba? Rögtön adódik a válasz: Nem a gyógyítás, a rehabilitáció az igazán jó megoldás, de még nem is a lótuszülés az irodában, hanem a megelőzés. Rendben, hát akkor előzzük meg!...

Előrebocsátom, hogy nem szeretnék azon véleményezők táborába tartozni, akik a munkahelyi pszichés- és pszichoszociális kockázatokat kizárólag az irodai (számítógépes) környezetre tudják csak értelmezni. A stresszoroktól nem mentes az oktatás, az egészségügy, a szállítás-logisztika, a feldolgozóipar, a gépipar, a tömegközlekedés és még sorolhatnám… Ezt valamennyien tudjuk, de most mégis egy olyan jelenségről szeretnék említést tenni, amely észrevétlenül burjánzott el hazánkban és összefüggése a munkahelyi stresszel, illetve a pszichés- és pszichoszociális kockázatokkal bizony nem vitatható. Ez pedig nem más, mint a munkaidő értelmezése, egész pontosan a munkahelyről hazatérvén az ismételten a munkával való foglalatoskodás kényszere.

Kérdés csak az, hogy kötelessége-e a munkavállalónak, hogy munkaidőn kívül is dolgozzon? A hivatalos válasz nyilván a „NEM”, csakhogy a rossz munkaszervezés, az ilyen-olyan értekezletek elveszik a munkaidő jelentős részét és így a napi nyolc óra húsz percbe nem fér bele az aznapra tervezett tevékenységlista. Ebből adódóan, a munkahely féltéséből indíttatva, bizony az „egyszerű” dolgozók a szabadidejüket is feláldozva, rendszeresen válnak kényszerű partnerekké az otthoni munkavégzésben. Ezzel együtt más jellegű probléma is tetten érhető... Léteznek továbbá olyan munkavállalók is, akik egy adott munkahelyen úgy próbálják bizonyítani-reklámozni nélkülözhetetlenségüket, hogy hétköznap egyrészt a legextrémebb időpontokban is képesek e-maileket írogatni a munkatársaiknak, vagy beosztottjaiknak, hétvégén pedig szinte változatlan lendülettel vetik bele magukat a „rendkívül fontos” feladataikba úgy, mintha éppen szerda lenne. Ezzel még nem is lenne olyan nagy a baj, mert a főnök, középvezető, vagy a buzgó munkatárs ha úgy gondolja, akkor dolgozhat szombat-vasárnap is, ha nincs más hát tegye azt, na de a beosztott is…? Az ilyen kolléga magánéleti zavarainak nem feltétlen kellene továbbgyűrűznie a munkatársak felé is.

A gyakran elhangzó szokásos kérdés bizonyára ismerős lehet az érintett munkavállalói körökben. „Írtam péntek éjjel (vagy szombat este, vagy vasárnap reggel) egy e-mailt! Olvastad? Dolgoztál az átküldött anyaggal, intézted az ügyet?” A számonkérés nem tisztel sem pihenőidőt, sem szabadnapot, de nem ritkán még a jogszerűen járó szabadságos napokat sem. A vélt- vagy valós fontossági sorrendet (vagy divatosan prioritásokat), határidőket én értem, de ha rendszeresen ad-hoc módon kell dolgozni, akkor ott valami nem stimmel… és ennek munkavállalói szempontból „megállj”-t kell(-ene) már parancsolni.

Tőlünk nyugatabbra már több nagyvállalat bevezette (Volkswagen, BMW), hogy a munkaidőn túl már nem szabad a dolgozókat e-mail-ekkel, telefonokkal zaklatni. Ez az intézkedés nyilván nincs annyira kőbe vésve és esetenként (kivételes esetben) bizonyos ügyek folyamatossága miatt áthágható, de nem rendszeresen. Az ily módon túlmunkára kényszerített munkavállalók létszámát és a munkák számát minimalizálniuk kell a vezetőknek és ezt bizony ott szem előtt is kell tartani.

Somlai Szilárd

források:

http://hvg.hu/enesacegem/20140410_Franciaorszagban_sem_zaklathat_a_fonok_a

http://bitport.hu/az-e-mail-sem-tolhatja-ki-a-munkaidot

A bejegyzés trackback címe:

https://munkavedo.blog.hu/api/trackback/id/tr687449946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rubicon 2015.05.11. 22:17:36

Sajnos ez már nagyon nem életszerű.A főnök sem azért ír hétvégén, éjjel stb. emailt, mert unatkozik és nincs jobb dolga, hanem mert pl. legfőbb multi partner (akik nyilván hétvégeken is dolgoznak: igen, már vasárnap este indul a hétfői műszak), kér valamit. Vagy pl. pénteken befut egy NAV levél, hogy keddre bekérnek ilyen és ilyen anyagokat stb.
Nyilván lerázhatja ezt egy munkavállaló, hoyg bocsi hagyj békén hétvége stb. , de ha egy ilyen szorult helyzetben sz-rban hagyja a főnököt, akkor ő is elfelejtheti a szívesség kéréseket stb.

NaNehogyMár 2015.05.11. 22:26:10

@Rubicon: Ezt Te sem gondolod komolyan, hogy a NAV 3 napos határidővel kér valamit?? Az lehet, hogy akkor jut a "főnök" eszébe.
A "multi" is kérhet vasárnap anyagot, de ha senki nem fog vele vasárnap szóba állni, akkor neki is meg fog felelni hétfőn a válasz. Szabályok kérdése az egész. Mi magunk licitálunk gyakran arra, hogy én vagyok a kemény tökűbb csávó, mert ha kell vasárnap is meg csinálom neked a munkát. De innentől ez alapelvárás lesz. Kinek kell ez?
Tűzoltó, rendőr, Eü.......épp elég ezekben a szakmákban a folyamatos munkavégzés....ne kívánja senki más ezt magának.

Rubicon 2015.05.11. 22:31:38

@NaNehogyMár: Szerintem te nem a valóságban élsz. A példák valósak.

NaNehogyMár 2015.05.11. 22:54:59

@Rubicon: Nem azzal vitatkoztam, hogy nem történtek meg, hanem azzal, hogy gyanús a 3 napos NAV határidő.

Krisz11 2015.05.11. 22:59:07

Tisztességes országban a multikból kikényszerítenék, hogy nem dolgoztathatnak 6 után. A legkorrektebb az lenne, ha 16:40-kor bezárnák a munkahelyet és mindenki haza.
Nálunk pl: van kötelező jelenléti ív, de nem írhatod be, hogy 8:00-18:00, viszont elvárják, hogy ott legyél addig. Mocskos szemét munkaügyi hatóság meg szemet huny ezek felett. Gondolom a multik megvették őket kilóra.

Krisz11 2015.05.11. 23:07:08

@Rubicon: "A főnök sem azért ír hétvégén, éjjel stb. emailt, mert unatkozik és nincs jobb dolga, hanem mert pl. legfőbb multi partner, kér valamit."

Az ilyenek miatt kellene törvényileg szabályozni, és tényleg betartatni azt, hogy mit lehet megtenni az alkalmazottal. Mert a kiscég nyilván kutyába is lemegy, hogy a multit kiszolgálja, ezt mindenki tudja. Ha ő nem teszi meg, akkor majd más.
Ezért kellene a törvényi szabály mindenkire.

mcc 2015.05.12. 00:00:19

Majd ha hétköznap a munkaidőt 100%-ban kihasználjátok (nem szalag mellett), semmi kissé megnyúlt kvszünet, semmi facebook napközben, egy "hozzámá párizsit" telefon senem, akkor lesz jogos a teljes zárlat a hétvégére. Sztem.

Bambano 2015.05.12. 04:43:42

@mcc: amíg az agyhalott munkaadók nem értik meg, hogy ez az ő érdekük, addig csak tesség kiégetni a munkavállalókat, majd lesz belőle betegség meg táppénz.

a főnöki zaklatás ellen meg legjobb nem elfogadni a céges királyi jelvényeket (mobil és notebook). kell a fenének. a saját mobilommal meg azt csinálok, amit akarok.

klacus 2015.05.12. 05:42:38

Nálunk úgy megy, hogyha szopón vagy egy nap, és belecsusszansz néha 12-14 órába, akkor másnap pihi.
Hétvégén telefon kikapcs, laptop eldob.

Sokáig nem lehet ezt csinálni, ezt a cégnél mindenki tudja. Mindenkinek volt a múltban pár kiégése. Hogyan lehet ez?

1. Nem kell minden üzlet bármi áron.
2. Nem próbáljuk meg az intelligencia, kompetencia hiányt hősiséggel pótolni.
3. Kerüljük a hülyékkel való üzletelést, ha mégis uszály, akkor nem akarunk nagy piacot náluk. Szívjon vele a konkurencia.

Persze nálunk is van néha világvége hangulat, és oda kell tedd magad, amikor itt az ideje, de az nem napi 24 óra. 5 éve működik, és növekedik a cég. Szervezés, cégkultúra és tulajdonosi kör kérdése milyen a cég. Nem vesznek fel titánokat, mert senki sem lobbanni akar hanem folyamatosan égni. Sokat dolgoztam régebben nagy demózós arcokkal, vagy az idegzsába viszi el őket, vagy valami drog...

klacus 2015.05.12. 05:48:30

@mcc: Hmm szalag mellett sem 100% a hatékonyság. Csodálkozni fogsz de max 75%. Még nagyobb csodát mondok egy tök automata gépé sincs 90% felett, ha nem egy valamit csinál, hanem néha át kell állítani. Kőműves mellé kellene menned egy hónapra. Az első és az utolsó lapát érzete között 5 kg van műszak végére.

Fodor Balázs 2015.05.12. 07:49:02

@mcc: "Majd ha hétköznap a munkaidőt 100%-ban kihasználjátok (nem szalag mellett), semmi kissé megnyúlt kvszünet, semmi facebook napközben, egy "hozzámá párizsit" telefon senem, akkor lesz jogos a teljes zárlat a hétvégére. Sztem. "

Te is tudod, hogy ha őket kirúgod, a helyükre felvettek ugyanilyenek lesznek. Nem mindent lehet 8 órában csinálni. Meg mind emberek vagyunk. Mindenki 80%-on dolgozik és nagyon helyes, ha erre lövöd be a működést. Mert amikor nagy baj van, akkor honnan lesz átmeneti +20%?

Phteven 2015.05.12. 09:14:57

A mi cégünk is azt az elvet vallja, hogy "Fele munka, dupla bevétel!". A hétvége, munkaidő vége szent. Ha néha mégis beesik valami fontos, munkaidőn kívüli, akkor az szigorúan fakultatív jellegű, ill. mindenképp kompenzálásra kerül anyagilag, vagy csúsztatás formájában.

Zsuzsi2525 2015.05.12. 11:44:07

@Krisz11: Ezért dolgozom multinál! :) Legalább nem olyan nagyon szar a fizetésem, kis céghez/magyar céghez nem mennék! :S csak ha nem lenne más.
Nekem inkább időeltolódás miatt csörög a telefonom...
Engem gyakran USA-ból hívnak éjszaka....Amikor én szunyálok(nék), ott nappal van. Az informatikusok ugyanez....Minden multinak az informatikai hóbelebanca Indiában van és az időeltolódás miatt zavarják az embert éjszaka!

gmarc 2015.05.12. 12:01:17

Nekem olyan tapasztalatom volt, hogy a főnökök az ilyen-olyan ügyeiket intézgették délelőtt és a nap hasznosabb felében, vásárolgatás, egyebek, aztán délután 4 körül, mikor nekem 9-től 6-ig tartott a munkaidőm hivatalosan, akkor kezdték nézegetni a mailjeiket, mi van, és jaj ez határidős ezt ma meg kell csinálni, és puff, máris este 10 volt. Hosszú távon ezt nem lehet csinálni.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2015.05.12. 13:23:12

Nálunk az a hivatalos, hogy túlóra nincsen, de lecsúsztathatod (ha tudod).

Hétvégén amikor projekt van, vagy karbantartás amit nem lehet hétköznap csinálni akkor szoktak adni kajajegyet. Ez nem teljesen kompenzálás kb. annyit kapsz mint amennyit pénzben kapnál egy-egy munkanapodért, szóval én úgy gondolom a fele annak ami járna, de nincs sehová leírva. Még ha fele is, de valamicskével több, mint a szokásos, szóval vállaltam.

Idén ezzel fürödtem be: nem akartak egy fillért se adni kb. 60 órám ragadt bent és a munkámért egy "köszi"-t sem kaptam. Pedig volt, hogy vasárnap hajnal 2kor végeztem.
Szóval én már ezeket kerülöm, végezze el az, aki szeret ingyen dolgozni.

Ugyanez igaz az önfinanszírozós céges összejövetelekre: fizessek azért, hogy munkaidőn túl olyanokkal vacsorázzak/beszélgessek munkáról akikkel napközben is együtt húzzuk az igát? kössz, nem

a csapatépítést se nagyon értem: vagy az adott munka előtt, vagy utána kéne mondjuk ünneplés jelleggel, na de közben, úgy, hogy másnap meg probléma az, hogy a projektbe nem lett beütemezve az a fél-1 nap kiesés? Ha ciki felvezetni a projektre írják rá azt "megbeszélés"

Az olyan ügyelet, ami se nem a munkaszerződésben/leírásban nincs benne se nem számít bele a munkaidőbe eleve vállalhatatlan.

Főnökömnek mondjuk illik válaszolnia a munkaidőn kívüli dolgokra, hiszen döntéshozó, meg is kapja gondolom az árát.
süti beállítások módosítása