A munkavédelmi bírság mértékének meghatározásakor a szorzószámokat valamennyi veszélyeztetett munkavállaló figyelembevételével kell alkalmazni, függetlenül attól, hogy valamennyi, a mérték szempontjából értékelt szabálytalanság minden érintett munkavállaló esetében megállapításra került-e - hívja fel a figyelmet ítéletével a Kúria.

Az Európai Bizottság elfogadta az ETF Európai Polgári Kezdeményezését (EPK), melynek mottója: Tisztességes közlekedés Európában – egyenlő bánásmód minden közlekedési dolgozónak! A döntés értelmében az EU 28 országában 1 millió aláírást kell összegyűjteni a következő 12 hónapban.

Általában a munkabaleset és üzemi baleset egyként él a fejekben, pedig ez két teljesen különböző fogalom, de vannak átfedések. Először is fontos tisztázni, hogy mikor beszélhetünk egyáltalán balesetről. A sérült akaratától független, az emberi szervezetet érő, rövid idő alatt bekövetkező, egyszeri külső hatás, ami a sérülést, mérgezést, bármilyen egészségkárosodást vagy halált okozó eseteket nevezzük balesetnek. Azaz semmiképp sem tekinthető balesetnek a szándékos öncsonkítás, öngyilkosság és az akut vagy krónikus megbetegedés.

Mielőbb még bármit is beszereznénk, a legfontosabb az, hogy a kollektív védelem elsőbbséget élvez az egyéni védelemhez képest. Ez azt jelenti, hogy olyan rendszereket, technológiákat kell kialakítani, ahol nincs szükség egyéni védőeszközökre. Pl. Olyan üzemben ahol veszélyes gázok, gőzök keletkeznek légzőszervet védő készülék helyett elszívó berendezést kellene telepíteni. Azonban a kollektív védelem kiépítése sokszor irreálisan nagy költségekkel jár. Ekkor kerülnek képbe az egyéni védőeszközök. Az egyéni védőeszköz személyes használatra szolgál, kihordási idejük nincs. Egyéni védőeszközt forgalomba hozni, használatba venni akkor szabad, ha az rendelkezik EK-megfelelőségi nyilatkozattal, illetve EK-típustanúsítvánnyal. A terméken a CE jelölésnek láthatónak kell lennie.

A munka- és pihenőidő szabályai a 2012. július 1. napjától kezdődően hatályba lépett jogszabályváltozások következtében szintén jelentősen átalakultak. A hatályos rendelkezések nem csupán a 40 órás munkahetet nem vésik kőbe, adott esetben a munkavállaló akár heti 72 óránál többet is dolgozhat. A munkáltató ráadásul a munkaidő-beosztást, melyet egy héttel előre legalább 1 hétre köteles (elvben) elkészíteni, négy nappal korábban akár módosíthatja is. Fontos változás az is, hogy a munkáltató különösebb nehézség nélkül alkalmazhat éves munkaidő-keretet is, mellyel mind a fizetési, mind pedig a pihenő idő biztosítására vonatkozó kötelezettségeit időben jelentősen kitolhatja.

A világon a munkavállalók több mint felének kell a munkaideje háromnegyed részét állva töltenie – ennyien vannak kitéve a folyamatos állással járó egészségügyi kockázatoknak. Kevesen tudják ugyanakkor, hogy a munkavégzés helyén ülőhelyet is kötelező elhelyezni, ha a munka akár részben akár teljes egészében ülve is végezhető.

Azzal pedig, hogy a dohányzás és az azbeszt belégzése milyen kölcsönhatással járhat, a munkavállaló nem lehetett tisztában. A munkáltató perbeli feladata lett volna kimentési bizonyítás előterjesztése, azaz annak a bizonyítása, hogy a betegség dohányzás hiányában nem alakult volna ki. Erre azonban nem került sor, így a munkáltató kárfelelőssége megáll.

munka1.jpgA meleg munkakörnyezet jobban igénybe veszi az emberi szervezetet, a figyelem koncentrációja csökkenhet, a rossz közérzet, az esetleges rosszullétek bekövetkezésének valószínűsége, további balesetveszélyes helyzetet teremthet.

A meleg munkakörnyezetben történő munkavégzésre vonatkozóan, kiemelten az alábbiak érvényesek:

napvedo.jpgNapjainkban a szabadban végzett munkavégzés egyik szinte elkerülhetetlen kockázatát jelenti a napsugárzás, illetve annak UV összetevője, amely felelőssé tehető az egyik legsúlyosabb bőrráktípus (melanoma) kialakulásáért. Ugyanakkor az enyhébb lefolyású bőrpír, leégés, kellemetlen, fájdalmas hatásai sem ismeretlenek bizonyára az olvasók előtt. Tévhit egyébként, ha valaki azt gondolja, hogy adott időszakon (idényen) belül a többszöri leégés edzi és ellenállóvá teszi bőrünket olyannyira, hogy egy megfelelő számú „edzés” után már nem kell a bőrvédelemről gondoskodni. Dehogynem…

Ez a cikk tulajdonképpen ahogy elkezdődik, máris befejeződhetne, annyira röviden össze lehetne foglalni a távmunkás munkahelyre vonatkozó munkavédelmi követelményeket. Az érvényben lévő jogszabályok szerint a távmunkás munkahelynek pontosan ugyanazon követelményeket kell kielégítenie, mint a normál irodai munkakörnyezetnek. Ennyi… 

süti beállítások módosítása