A LIGA Szakszervezetek április 28-án reggel 5 és 7 óra között villámakciót tartott a Munkahelyi balesetben elhunytak és megsérültek nemzetközi emléknapján, a 2014-ben Magyarországon munkahelyi balesetben elhunyt 69 munkavállaló emlékére. A Keleti pályaudvar előtti téren a LIGA aktivistái 69 emberi körvonalat rajzoltak fel, sorszámozták őket, és tájékoztatták az arra járókat a tavalyi baleseti statisztikákról. Az akció szlogenje: ne lépj át rajta!

dsc_3040.JPGA LIGA Szakszervezetek szerint nem csak arra kell felhívni a figyelmet, hogy a munkahelyi balesetek száma (19.661) elrettentően magas, és hogy statisztikailag hetente meghalt valaki egy ilyen baleset következtében, de arra is, hogy a munkaügyi felügyeletek száma egyre csökken, miközben az ellenőrzések során évek óta az a tapasztalat, hogy a munkaadók 70-80%-a nem tart be minden munkavédelmi szabályt.

Az emléknapot először 1984-ben a Kanadai Közalkalmazottak Szakszervezete tartotta meg, majd 1996-ban emelkedett a nemzetközi napok közé az ENSZ-nél is, mikor a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségének kezdeményezésére egy emlékgyertyát gyújtottak azok tiszteletére, akik munkájuk következtében vesztették életüket. 2003 óta a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO ) a Munkavédelem Napjaként tartja számon ezt a napot.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://munkavedo.blog.hu/api/trackback/id/tr507404962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása