Saját a példa, de bizonyára rajtam kívül mások is átestek már hasonló helyzeteken. Történt egyszer, hogy váratlanul álláskeresőként találtam magamat és belevetődtem a fejvadász- és álláskínáló cégek nem túl sűrűre szövött hálójába. Valamennyien tudjuk, hogy a többfordulós állásinterjúkról könnyen ki lehet esni elég egy kis hibát véteni és megvan a baj…. De igazán nem is erről írnék most, hanem egy olyan, számomra meglehetősen furcsa körülményről, amikor is az állásinterjúnak része a „gyakorlati megmérettetés” is. 

Nevezetesen arról van szó, amikor a leendő munkáltató felkéri az első- második- harmadik-sokadik fordulón túljutott delikvenst, hogy tevőlegesen is dolgozzék már valamit, bizonyítsa rátermettségét, ami alapján még könnyebben el fogja majd tudni dönteni a jelölt alkalmasságát. Az alapelképzelés tulajdonképpen nem is rossz. Egyes műszaki területeken számos mérnöki beosztású munkavállaló jobb, ha le sem megy a műhelybe, nehogy rossz helyre lépjen, vagy éppen olyan dologhoz érjen hozzá amihez nem kellene. Szóval évek múltán is fogni kell a mérnököcske kezét, nehogy baj érje az üzemben. Nem elítélendő hát, ha a munkaadó tudni szeretné, hogyan áll középvezetői kezében is pl. a villáskulcs.

A tevékenységek ahol próbamunkát várnak el sokfélék lehetnek. A teljesség igénye nélkül szó lehet vendéglátó-ipari (pincér, szakács stb…), irodai, adminisztratív, informatikus, valamilyen termelő (összeszerelő) vállalkozás stb…, az én esetemben például, egy ipari szolgáltató cég javító- karbantartó üzeméről.

A próbamunkára „természetesen” bért nem kaptam, pedig egy teljes munkanapot eltöltöttem náluk, végigdolgozva a hivatalos munkaidőt. Elgondolkodtató, mert ugye több hétig, jól beosztva nap mint nap, több álláskereső is lelkiismeretesen dolgozhatott, csak hogy elnyerje a pályáztató kegyét és hogy megkapja a hőn áhított állást. Az alkalmi segédmunkások bizonyára jól jöttek akkor is és most is.

Az én feladatom az volt, hogy hengerperselyt csiszoltam, szelephézagot állítottam, szelepülést martam, stb… Ismeretes, hogy ezek amolyan „nemszeretem” feladatok, amelyektől a cég szakmunkásai ha lehet, inkább „menekülnek”.

Sok év után a munkavédelmi szempontok viszont elgondolkodtattak. Kaptam én munkaruhát-védőruhát, munkavédelmi kesztyűt, védőlábbelit? Oktatott engem valaki az alapvető kockázatokról, a helyi sajátosságokról? …

„Ott van, kezdd el és mi majd figyelünk, pontosabban megfigyelünk”. A történetnek ott volt vége, hogy a munkanap végén közölték, majd érdeklődjek. Érdeklődtem is és mert a közös munka összekovácsol embereket, dolgozókat, „belső információként” eljutott hozzám, hogy a kiszemelt állásra már rég megvan a befutó, valami jó ismerős. Jó tudni… A remény elszállt, és ahogy szokták mondani, gazdagabb lettem egy tapasztalattal…

Tekintsük hát a példában szereplő esettel összefüggésben a munkavédelem jogszabályi vonatkozásait. Véleményem szerint, még ha fel nem is vettek, de az újfelvételesekre vonatkozó munkavédelmi előírások érvényesek lettek volna rám nézve is. A munkába állás előtti munkavédelmi oktatás nélkül meg sem kezdhettem volna semmilyen tevékenységet sem. Nyilván a cég feltételezte, hogy akik arra az adott állásra jelentkeznek a szakterületen belül már úgyis rendelkeznek némi előképzettséggel, de mégis… A szerszámok, a helyi sajátosságok, körülmények azért megértek volna néhány szót. 1993. évi XCIII. törvény 55. § (1)a)

Ami pedig a munkaruházatot illeti, még jó, hogy egy korábbi munkahelyemről megmaradt egy teljes munkásöltözet és a védőbakancs is. Sportcipőben nem éreztem volna magam biztonságban. 1993. évi XCIII. törvény 42. § b)

Kérdés az is, orvosilag alkalmas voltam-e a kiszemelt munkakörre, -1993. évi XCIII. törvény 49. § (1)d)- és egyáltalán mi történt volna munkabaleset esetén? Ki vizsgálta volna a balesetet, ki jelentette volna a munkavédelmi hatóságnak, amennyiben három napon túl gyógyultam volna? 1993. évi XCIII. törvény 64. § (2)

Számos kérdés vetődik fel. Úgy érzem, a probléma rendezetlen és túlmutat azon, ha egy állásinterjún a pályázó belépve a bizottság elé és esetleg megbotlik a küszöbben…

Somlai Szilárd

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.