Figyelem! A következő cikkben, leginkább az elején, a nyugalom megzavarására alkalmas szemléletesen leíró sorok következhetnek! Igazán nem felzaklatásképpen, de amiről nem tudunk, az nem biztos, hogy nincs is jelen a mi életünkben. „Hibátlan, sérthetetlen szervezetek a földi létben mindmáig nem alakultak ki még a természetes környezeti elemek inzultusaival szemben sem, nemhogy a mesterséges környezet korábban sosem volt terheléseivel szemben. 

(…) Amint köztudott, a tumoros burjánzás lényegét a daganatos szövetek sejtjeinek szaporodását irányító regulációs folyamatok megbomlása képezi, a rákos sejtek szűnni nem akaró vég nélküli szaporodása, féktelen osztódása kimerítheti a szervezet összes biológiai energiatermelő kapacitását (…), vagyis a rákos sejtek zabolátlan szaporodásának testet öltő hallhatatlansága végül is az egész szervezet halálához vezet. (…) A rákos sejtek –szemben az egészséges sejtekkel- addig osztódnak, amíg csak biokémiai táplálékhoz hozzájutnak, nem öregszenek, nem pusztulnak el, csak az önzően mohó anyagcseréjük révén a végletekig kimerített szervezettel együtt. (…) Szervezetünk DNS-molekulái nem képesek (de a többi sem) különbséget tenni a külvilági behatású noxák (káros ártalmas hatások) között aszerint, hogy azok a munka-, a lakókörnyezetből származnak, a közlekedés, vagy szabadidős tevékenység során hatnak ránk, ital-, táplálékfogyasztásból, élvezeti szerekből erednek. Így le kell szögezni, hogy a technikai civilizáció átlagos szintjén lévő társadalmakban, így hazánkban sincs egyetlen olyan ember sem, aki valamilyen gyakorisággal, valamilyen mértékben, valamilyen jellegű a természetes és mesterséges környezetből származó karcinogén hatásnak ki ne lenne téve.” írta ezt dr. Kun Zoltán Foglalkozási ártalmak című egyetemi jegyzetében, 2001-ben. Az emberiség vert helyzetben van, a „két váll”-ra fektetés szinte elkerülhetetlen? A rák hazánkban a második leggyakoribb halálozási ok. Nincs mit tenni, marad a megelőzés, illetve ami ennek szerves részét kellene, hogy képezze, a rendszeres orvosi (biológiai) ellenőrzés. Az időben történő feltárás a már ismert daganatos megbetegedések kezelésében elengedhetetlen.

Az igaz viszont, hogy a felderített rákos elváltozások gyógyítása még meglehetősen szerény eredményekkel büszkélkedhet. A gyógyíthatatlan esetek száma ma még a megbetegedések harmadát adják amely lehet gyors lefolyású rákos folyamat, vagy pedig hosszabb-rövidebb ideig szinten-tartó stagnálás. A gyógykezelésben az átmeneti eredmény is eredmény, mert „aki időt nyer, az életet nyer” és hátha megjelenik időközben egy „csodaszer” valami vakcina formájában. A hit gyógyít mondják, így az időnként fel-felbukkanó rákellenes készítmények hatásosságai ugyan nem minden esetben nyernek kétséget kizáróan bizonyítást, de a gyógyulásba vetett remény érthető módon megnyitja a pénztárcákat. Akkor most mi legyen? Ne vegyünk levegőt, ne együnk, ne igyunk és legfőképpen ne dolgozzunk? Ezt azért mégse! Amit nem győzünk hangsúlyozni a megelőzés(!) mindenekfelett…

A kialakult tumoros elváltozás korai diagnosztizálásával mielőbb szakorvosi ellátásban, gondozásban kell részesíteni az érintett munkavállalókat az egyéb szövődmények megelőzése érdekében. Többféle diagnosztikai eljárás ismert. A citogenetikai vizsgálat: az emberi szervezetben a rákkeltők által okozott sejt- vagy molekuláris szinten megjelenő, a sejtek programjában bekövetkezett változásokat jelentő mutációk kimutatására alkalmas vizsgálat. A tumor-marker vizsgálat: az egyes szervek daganatos megbetegedése esetén a vérben megjelenő, jellemző anyagok kimutatása, illetve mennyiségének meghatározása; a hajlam biokémiai nyomait mutatja. A munkavállalók szervezetének fogékonysága nyilvánvalóan eltérő, de az esetleges elváltozások a rendszeres szakvizsgálatokkal nyomon követhetőek. A rákkeltő expozícióban történő foglalkoztatás előtt a munkavállaló köteles orvosi alkalmassági vizsgálaton, a rákkeltő expozícióban foglalkoztatott munkavállaló pedig köteles legalább évenként (félévenként) a foglalkozás-egészségügyi szolgálat által elvégzett időszakos orvosi alkalmassági vizsgálaton részt venni. Ami viszont érdekes, hogy a munkáltatót nem kötelezi jogszabály a fenti vizsgálatok elvégzésére. A foglalkozás-egészségügyi szolgálat is csak óvatosan alkalmazza a sajnos rendkívül drága, költséges vizsgálati eljárásokat. vannak olyan munkahelyek, ahol munkáltatói oldalról megelégednek csupán a szúrópróbaszerű vizsgálatokkal és generálisan nem minden, a rákkeltő expozíciónak kitett, munkavállaló kerül „górcső alá”.

A foglalkozási eredetű rákkeltő anyagok listáját a 26/2000. (IX.30.) EüM r. 1. sz. melléklete tartalmazza. Az egész rendelet már szinte csak a mellékletből áll és azt gondolom, hogy alapvetően kétféle anyag létezik. ami már fent van ezen a listán és ami majd felkerül előbb-utóbb. A Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (IARC) fogalom-meghatározásai meglehetősen változatos besorolásokat nevesítenek: bizonyítottan-, valószínűleg-, lehetséges-, rákkeltő, aztán a nem-, vagy valószínűleg nem rákkeltő anyagok léteznek. A rákkeltők hatásmechanizmusa többféle irányból támadhat. A legjelentősebb rizikófaktorok (kockázati tényezők) a légutakon keresztül hatnak, de számolni kell a bőrön, illetve a nyálkahártyán felszívódó anyagokkal is.

A gyártási technológiában felhasznált, illetve a technológiában felszabadult rákkeltő anyagok koncentrációjával, felszabadulásának körülményeivel kapcsolatosan a munkáltató mindig köteles kockázatbecslést végezni, ezt jogszabály írja elő. A kockázatbecslés tulajdonképpen annak a feltérképezése, hogy a munkahelyeken milyen és mekkora egészségkárosító kockázatok érnek minket, munkavállalókat? Jelentenek-e ezek a kockázatok, rövid vagy hosszú távon az emberi szervezetre, környezetre veszélyt, vagy ártalmat? Mennyi lehet a napi expozíciós idő? stb… A korábbi előírások (25/2000. (IX.30.) SzCsM-EüM r. 7 § (5) bek. és a rákkeltő anyagokra vonatkozó 26/2000. (IX.30.) EüM r. 5 § (7) bek szerint) alapján a veszélyes anyaggal, készítménnyel szennyezett munkatérben a munkaidő legfeljebb: 8 óra/nap, 5 nap/hét, 240 műszak/év lehetett.

Az új 26/2000. r szerint (2002 nov. 24-től) már nincs ez az előírás, hanem a Munka Törvénykönyvére, illetve a Kollektív Szerződés hatáskörébe utalja a mindenkori munkaidő meghatározását, amely így a jogszabály szerint, kizárólag a munkáltató döntésétől függ (nyilván alapul véve a kockázatbecslés eredményeit és megállapításait). Az expozíciós idő csökkentésével, magyarul a munkaidő korlátozásával nem járhat együtt további munkavállalók technológiába történő bevonása, hiszen a rákkeltő hatásnak kitett munkavállalók számát mindig a munka elvégzéséhez szükséges lehető legalacsonyabb szinten kell tartani.

Somlai Szilárd

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.